Valentin-napi tragédia

Manapság az emberek elméje szinte minden témára nyitott, úgy gondoljuk, mindenről tudnánk és hajlandók vagyunk beszélni. Gondoljunk a beszélgetős műsorokra. Nyíltan beszélnek alkoholizmusról, kábítószer függőségről, HIV-fertőzöttségről vagy abortuszról, de valamiért a klimax kínosnak számít.

 

Vegyünk egy esetet. Az én esetemet. Tavaly Valentin-nap alkalmából elvitt a férjem egy rendkívül elegáns étterembe. Természetesen az ünnepre való tekintettel a hely dugig volt. Felvettem a legcsinosabb ruhámat, órákig tökéletesítgettem a sminkem és a frizurám, hiszen az évben csak egyszer van szerelmesek napja. Asztalunk elfoglalásának pillanatában rám tört egy érzés, mintha szaunában ülnék. „Jajj, csak most ne!” Körülnéztem, hogy más is helyet foglal-e ebben a képzeletbeli gőzkabinban. Nyilván nem. A párom éppen viccet mesélt, amit a főnökétől hallott, nem is figyeltem igazán, de erőltettem egy kényszermosolyt.

 

Mintha az érzékeim felerősödtek volna. Minden egyes porcikámon éreztem, hogy csurog a víz, kívülről szinte láttam magam, ahogy vörösödik az arcom, és támad a hőhullám. Azon tépelődtem, hogy más is észrevette-e, hogy verejtékben úszom, és saját magammal tanácskoztam, hogy hova is törölgessem az izzadtságot. Ekkor azonban eszembe jutott, hogy több óra alatt szinte új arcot varázsoltam magamra, ha ezt elkenem, akkor leginkább egy izzadt bohócra fogok majd hasonlítani. Így, hagytam.

 

 

Ekkor jött a „legyező időszak”. A zavart csevegés közben a szalvétámat próbáltam propeller üzemmódba állítani, több-kevesebb sikerrel. A nagy törekvésben azonban rám tört a fejfájás is, amit hideg vízzel próbáltam oltani, a hólyagom azonban megálljt kiáltott. Miért is ne..? A kedvesem miközben hatalmas lelkesedéssel és a lehető legnagyobb részletességgel a napját mesélte, én csak ficeregtem a széken, mormolva, hogy hagyja már abba és azon imádkoztam, hogy nehogy idő előtt elcseppenjek. Próbáltam elterelni gondolataimat a vízről, ezért csak folyók, vízesés, csobogó patak és a Niagara jutott eszembe. Ettől csak még jobban elkezdtem izzadni és nem tudtam tovább uralkodni érzelmeinken.

 

A kezdeti kedves és romantikus állapot átcsapott egy kellemetlen, viszolygó, türelmetlen kedvetlenségbe, majd mikor az áldott jó, erősen próbálkozó férjem óvatosan megkérdezte, hogy mi a baj, a kiabáló „SEMMI!” válaszom romba döntötte az egész estét.

 

Ez minden nővel megtörténhet. A terhességet eldönthetjük, hogy akarjuk-e vagy nem. De a klimax nem ad választási lehetőséget. Megtörténik politikusokkal, műsorvezetőkkel és az átlagemberekkel egyaránt. Amikor úgy érezzük, hogy ennél kellemetlenebb helyzetbe már nem is kerülhettünk volna, gondoljunk arra, hogy egy közéleti személyre egy sajtótájékoztató kellős közepén is rátörhet a hőhullám. De akár az én esetemre is gondolhatnak.

 

Van azonban, amit eldönthetünk. Mégpedig az, hogy elviseljük-e ezeket a kellemetlenségeket vagy megkeressük a megoldást. Gyógyszer vagy gyötrelem? Mit választunk?

 

DMD