A soványság és a korai menopauza összefüggése

Svéd tudósok állapítottak meg egy érdekes dolgot.

A nők többsége szeretne karcsú és modellalkatú lenni. Azonban most kiderült, hogy a soványságnak vagy egy nagyon furcsa mellékhatása. Svéd kutatók egy csoportja vizsgálódott a témában és kiderítették, hogy azok a nők, akik a húszas és harmincas éveikben a normál érték alatti testsúllyal rendelkeztek korábban léptek be a menopauza időszakába.

 
 
Kathleen Szegda, a tanulmány első szerzője, és csapata közel 80 ezer nőt vizsgált meg. A vizsgálat során a nőkkel kérdőíveket töltettek ki két évente. Főleg a testtömegindex a BMI értéke érdekelte őket. Természetesen más tényezőket is figyelembe vettek a vizsgálat során, például, hogy az adott alany dohányzik-e. Az összesített adatokból pedig megkapták, hogy azok a nők, akik BMI értéke 18,5 és 22, 4 között volt, 30%-al nagyobb eséllyel tapasztalták meg a menopauzát 45 éves kor alatt.
 
Kimutatták még azt is, hogy a soványság és a dohányzás kombinációja további 10%-al növeli a korai menopauza lehetőségét. Egy kiskapu azonban mégis van a dologban, amit a kutatók is elismertek. Voltak a kutatás résztvevői között olyan nők, akiknél nem a korai menopauza kezdődött el, egyszerűen csak átmenetileg elmaradt a ciklusuk a túlzott soványság miatt.
 
Szegda elismerte, hogy ezen a kutatáson túl még számos vizsgálatra lesz szükség, hogy megértsük mi is okozza a korai menopauzát, de már ez az egy is lényeges előrelépést jelent a probléma feltárásában.
 
Forrás: webbeteg.hu/DMD

A változókor nem betegség

A változókor nem betegség, természetes állapot, mégis sok asszonynál jelentős problémákat okoz.

Tovább

Gyötör az álmatlanság

A változókor kialakulásával az alvásban is bekövetkezik néhány természetes változás.

Tovább

A korai klimax jelei

Korai klimaxról abban az setben beszélünk, ha a tünetek a 40 éves kor előtt jelentkeznek.

Tovább

Mi vezet a menopauzához?

Bizonyos műtétek, gyógyszeres kezelések és betegségek idő előtti menopauzát hozhatnak létre.

Tovább

Mi is az a vizelet inkontinencia?

Inkontinencia nagyon sok típusa kezelhető, illetve a kellemetlen tünetek befolyásolhatók.

Tovább

Menopauza és koleszterin

Korai klimaxról abban az setben beszélünk, ha a tünetek a 40 éves kor előtt jelentkeznek.

Tovább