Menzesze miatt rúgtak ki egy nőt

Alisha Coleman osztja meg tapasztalatait, akit kirúgtak a munkahelyéről a változókor előtti, erős menstruációja miatt.

Közel egy évtizede dolgozott már egy segélykérő központban a grúziai Alisha Coleman, akit 2016-ban kirúgtak a munkahelyéről a változókor előtti, erős menstruációja miatt.

"Imádtam a munkámat, mert tudtam segíteni az embereknek" - mondta Alisha, akit azért bocsátottak el a munkahelyéről, mert véletlenül összevérezte az irodai széket.  A nőnek változókor előtti, különösen erős vérzése volt, menedzsere pedig észrevett egy foltot a székén. Ekkor hazaküldték átöltözni, majd pár nappal később kapott egy hivatalos levelet a HR-igazgatótól, miszerint ha ez még egyszer előfordul, kirúgják.

 

 
Alisha szerencsétlenségére az eset újra megtörtént, csak akkor az irodai padló lett maszatos. Ekkor ismét hazaküldték, majd amikor másnap bement dolgozni, közölték vele, hogy elküldik a cégtől, mivel nem tartotta be az alapvető higiéniás elvárásokat.
 
A Huffingtonpost információi szerint Alisha most az ACLU szervezet segítségével küzd az igazáért, mert ezidáig több bíróság is elutasította. Andrea Young, az ACLU ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:  "A munkahelyednek semmi köze a testedhez és a menstruációs ciklusodhoz. Kirúgni egy nőt az erős menstruációja miatt támadás minden nő ellen. Az erős ciklust minden nő megtapasztalja változókor előtt. Ezért bárkit kirúgni ráadásul szövetségi törvénybe is ütközik."
 
Alisha később azt mondta, azért vállalta nyíltan az ügyét, hogy másoknak segíthessen. "Nem akarom, hogy még több nőnek át kelljen mennie azon, amin nekem. Ezért harcolok!"
 
Forrás: HáziPatika

 

A változókor nem betegség

A változókor nem betegség, természetes állapot, mégis sok asszonynál jelentős problémákat okoz.

Tovább

Gyötör az álmatlanság

A változókor kialakulásával az alvásban is bekövetkezik néhány természetes változás.

Tovább

A korai klimax jelei

Korai klimaxról abban az setben beszélünk, ha a tünetek a 40 éves kor előtt jelentkeznek.

Tovább

Mi vezet a menopauzához?

Bizonyos műtétek, gyógyszeres kezelések és betegségek idő előtti menopauzát hozhatnak létre.

Tovább

Mi is az a vizelet inkontinencia?

Inkontinencia nagyon sok típusa kezelhető, illetve a kellemetlen tünetek befolyásolhatók.

Tovább

Menopauza és koleszterin

Korai klimaxról abban az setben beszélünk, ha a tünetek a 40 éves kor előtt jelentkeznek.

Tovább