Meglepő, mitől függ a változókor kezdete

Kihatással lehet a nők szexuális élete arra, mikor lépnek a változókorba - állítja egy frissen megjelent brit kutatás.

 

Ha a globális átlagot nézzük, a menopauza körülbelül 50 éves korban kezdődik. Mindazonáltal jelentős különbségek lehetnek e téren az egyes országok női lakossága között, mi több, akár egyes országokon belül is komoly eltérések mutatkozhatnak. Az elmúlt évek folyamán több kutatás is folyt azon tényezők meghatározására, amelyek szerepet játszhatnak ezekben a különbségekben. Így például a rendszeres dohányzást és a menstruációs ciklus korai kezdetét is kapcsolatba hozták már a menopauza korai fellépésével.

Ezen eredmények sorához kapcsolódik a University College London két kutatója, Ruth Mace és Megan Arnot felfedezése is. Korábbi felmérésekre alapozva a szakemberek közel háromezer nő adatait elemezték ki az Egyesült Államokból. Az 1996/97-ben indult, 11 évig tartó adatgyűjtés olyan 42-52 év közötti nőkre fókuszált, akik még nem tapasztalták magukon a menopauza tüneteit. A résztvevőket három csoportba sorolták be attól függően, hogy hetente, havonta vagy ritkábban létesítenek-e szexuális kapcsolatot, beleértve a hüvelyi és az orális szexet, a pettinget, valamint a maszturbációt is.

Mindezek alapján kirajzolódott, hogy azok a nők, akik átlagosan minden héten átélnek valamilyen mértékű testi gyönyört, 28%-al kisebb valószínűséggel kezdtek klimaxolni a kutatás ideje alatt, mint azok, akik a havi rendszerességnél is ritkábban éltek át hasonló élményeket. A jelentős különbség ráadásul azt követően is megmutatkozott, hogy a kutatók kizártak egyéb olyan életmódbeli és testi tényezőket, mint a testtömegindex, a gyermekek száma, az iskolázottság vagy az ösztrogénszint.

Evolúciós okok

Mint azt Megan Arnot a The Conversation oldalán megjelent cikkében írja, kutatótársával úgy vélik, a szexuális élet és a menopauza kezdete közötti kapcsolat eredete az evolúcióban keresendő. Testünk ugyanis véges mennyiségű energiával rendelkezik, amit az egyes fiziológiai folyamatokra tud fordítani. Ennél fogva az egyes célokra fordított energiabefektetés egyszer és mindenkorra elveszik, másra már nem használható fel. A menopauza kapcsán ezt úgy kell értelmezni, hogy minden nő életében eljön egy pont, amikor az ovulációba fektetett energiát már hasznosabb lehet más területen felhasználni, különösen, ha nem mutatkozik esély a teherbeesésre.

Az ovuláció egy igen költséges folyamat a test számára. Egyfelől a petesejtek fenntartása és havonta történő kibocsátása is sok energiát emészt fel, másfelől az ovuláció ideje alatt az immunrendszer működése is romlik. Az ovuláció célja, hogy a női test alkalmassá váljon a teherbeesésre, ha azonban a nő egyáltalán nem létesít szexuális kapcsolatot, úgy nincs is esély a megtermékenyülésre. Amennyiben pedig a szervezet nem kap arra vonatkozó fizikai jelet, hogy fennáll a fogantatás esélye, úgy mi oka lenne rá, hogy energiát áldozzon az ovuláció egyéb drága folyamatába?

"Éppen ezért vettünk figyelembe mindenféle szexuális érintkezési formát az elemzés során, mivel a hüvelyi stimuláció bármely típusa alkalmas lehet arra, hogy egy lehetséges teherbeesés üzenetét közvetítse a test felé" - fogalmazott Megan Arnot. Hozzátette, kutatási eredményeik evolúciós szempontból úgy értelmezhetők, hogy a menopauza kezdete valamelyest igazodik a megtermékenyülés valószínűségéhez. "Amint az ovuláció megszűnik, az addigra arra használt energiát más célokra lehet fordítani - például nagyszülői feladatokra. Valójában a meglévő tudományos eredmények is arra utalnak, hogy a menopauza eredendően azért fejlődött ki az evolúció során, hogy a nők elköteleződhessenek a nagyszülői szerep mellett" - mutatott rá a kutató.

Forrás: hazipatika.com


 

A változókor nem betegség

A változókor nem betegség, természetes állapot, mégis sok asszonynál jelentős problémákat okoz.

Tovább

Gyötör az álmatlanság

A változókor kialakulásával az alvásban is bekövetkezik néhány természetes változás.

Tovább

A korai klimax jelei

Korai klimaxról abban az setben beszélünk, ha a tünetek a 40 éves kor előtt jelentkeznek.

Tovább

Mi vezet a menopauzához?

Bizonyos műtétek, gyógyszeres kezelések és betegségek idő előtti menopauzát hozhatnak létre.

Tovább

Mi is az a vizelet inkontinencia?

Inkontinencia nagyon sok típusa kezelhető, illetve a kellemetlen tünetek befolyásolhatók.

Tovább

Menopauza és koleszterin

Korai klimaxról abban az setben beszélünk, ha a tünetek a 40 éves kor előtt jelentkeznek.

Tovább